Velence körül kerekeztünk

Felejthetetlen napot töltöttünk a Velencei tó körül vasárnap!

A vízügyi igazgatóságon nagyon érdekes részleteket tudhattunk meg a tó múltjáról, jelenéről, gondjairól, megoldott problémáiról. Köszönjük Hajós Bélának és kollégáinak a rendelkezésünkre állást!

Az előadás és a beszélgetés után indultunk utunkra Gárdonyból az óra járásának irányában. A Dinnyési fertőre benéztünk néhány tízpercre, majd Pákozd következett a Doni emlékművel, a Katonai Emlékparkkal.

Velencén törökbálinti ismerősökre köszönhettünk, majd a csöppet túlfejlesztett DNY-i sarok után a tavaly átadott új kerékpárutat élvezhettük a tó partján.

A felpakolás után egy fagyival búcsúztunk a tótól, egymástól és a szép élményektől. Annyi látnivaló van a velencei tó szűk környékén, hogy erre egy nap nem elég!

Jövünk még ide! Is...
Fernengel András

2,5 óra tiszta menetidővel, 13 km/h átlaggal gurultuk végig a harmincegynehány kilcsit.

Gyöngyörű időnk volt. Remek társaság!

 

További képek megtekinthetők ITT és ITT.

 

Törökbálint interaktív térképe

Online növényhatározó

Törökbálint hivatalos honlapja


2017 tavasz-nyár: kirándulások
2017 tavasz-nyár: nomád tábor
2017 tavasz-nyár: biciklis kirándulások
2017 tavasz-nyár: bio majális
2017 tavasz-nyár: veszélyeshulladék gyűjtés
2017 tavasz-nyár: falocsolás
2017 tavasz-nyár: erdőtakarítás
Prev Next