„A Nagymamáinkkal érdemes beszélgetni sokat…..Ma esti gondolkodásra:


„Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt
javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag
zacskó nem környezetbarát. Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az
én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog.

A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök
generációja nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő
nemzedékének”.

Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt még ez a „zöld” dolog. De
akkor mink volt helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem…

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket
a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás
után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld”
dolog még nem létezett az én időmben.

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és
irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős
verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira. De a
pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én
időmben.

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható
pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240 voltot
zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi
időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak
mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld”
dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A
konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami
mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán
küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig
buborékfóliába.

Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel
hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a
testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő
futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog
még nem létezett az én időmben.

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet,
valahányszor inni akartunk. A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett,
hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük,
nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De
ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog
mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxi
szolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor volt. Nem volt szükségünk
egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És
nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól
érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra panaszkodik, hogy mi öregek
milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem létezett annak
idején?”

(A fenti szöveget eredetben a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület tette közzé Vásárhelyi Tamás ajánlásával.)