Menza!?

Az elmúlt napokban az országos sajtó és köznevelési intézményeink is a közétkeztetési gondoktól hangosak. Egyesületünk régóta munkálkodik a helyzet javításán. A Kerekdomb Egyesülettel sok mindent próbáltunk tenni a közétkeztetés javításáért:

– Az elmúlt télen vetítéssorozatot szerveztünk Vigyázat ehető! címmel, amikor is olyan filmek kapcsán beszélgettünk a menza-helyzet változtatási lehetőségeiről, amelyek nagyon jó hazai és külföldi példákat mutattak be. Tagjainkon kívül elhívtuk a jegyzőt, a polgármestert, az alpolgármestert, a hivatal érintett munkatársait és egy jól felkészült dietetikai szakértőt is. Nagyon érdekes, tartalmas beszélgetések voltak. Nyomai még látszanak a kerekdomb.hu oldalon, és a fileket két DVD lemezen bárkinek szívesen oda tudom adni.

– A fentiek után szakértőkkel együtt olyan példaértékű közbeszerzési pályázatkiírás született, amitől nagyon sokat vártunk. Jelentős minőségi javulás igényét fogalmaztuk bele a kiírásba, ami nyilván jár árnövekedéssel is, de tudomásul kell venni, hogy jobb ételekért többet kell fizetni. Egy reális árnövekedést   úgy gondolom és tapasztalom   el tudnak fogadni a szülők is és az önkormányzat is. A költségek megosztási arányán lehet még gondolkozni.

– A beérkezett pályázatok között, az előre megadott értékelési szempontok alapján, ismét a Sodexot kellett volna kihirdetni győztesnek. Egyetlen apró hibát vétettek, és mivel a többi pályázó is hibázott, érvénytelennek nyilvánítottuk a pályázatot – szerencsére. Azt állította a cég, hogy napi 22ft többletköltséggel képes lenne a jelentős minőségi fejlesztést megoldani!!! Valami itt nem gömbölyű! Vagy nem igaz, hogy +22 Ft-ból jelentősen lehet javítani a minőséget, vagy most vannak szándékosan, mesterségesen alacsony minőségen tartva az ételek.

– Most készül a második pályázati kiírás. Ebben is közreműködünk, hogy segítsük az önkormányzat elkötelezett munkáját a javítás érdekében.

– Az önkormányzat egyik bizottságában határozati javaslatokat fogalmaztam, amit egyhangúan fogadott el a bizottság. A második körben, a testületi ülés határozatából valamiért ki akarták hagyni az alábbi két pontot, amit ismételt javaslatomra fogadott el mégis a testület.

„A Pénzügyi, Jogi és Ügyrendi Bizottság javasolja a Képviselő testületnek, hogy
1.      jogászok, pedagógusok, szülők bevonásával dolgozzon ki akciótervet, amiben pontosítják, hogy a jelentkező problémákat hogyan tereljék jogi útra.
2.      vizsgálja meg egy saját önkormányzati üzemeltetésű főzőkonyha kialakításának lehetőségét, hely- és költségigényét.
Határidő: 2014. március 27.”;

Itt tartunk. Nagyon fontos a szülői véleményalkotás és annak a megjelenítése! Mert a helyi politikusok nagyon ugranak a csoportos-tömeges nyomásra. Mindig is így volt ez, de választási év lévén, most még fokozottabb az érzékenység. (Én nem fogok újra indulni.)
De minden tenni akaró jó szándékú törökbálintit várunk az egyesület tagjai közé!

Fernengel András

Kapcsolódó

Vélemény, hozzászólás?