Fő utca project

A Fő utca és a kerékpársáv kérdéskörében összehívott lakossági fórum

március 1-én, szerdán, 18 órától közel 22 óráig tartott. Az 50 fős lakossági és a 15 fős önkormányzati oldal nem tudta egymást meggyőzni.

A tervezők által letett javaslat lényege, hogy a Munkácsy Mihály utca átépítésre váró oldalán a házak mellett egy 5,5 m széles egyirányú szerviz út marad, amely csak annyiban tér el a környező területtől, hogy nincsenek rajta fák és utcabútorok. Ezen halad a kis lokális autóforgalom (lakók, árufeltöltés, építkezés, …), a gyalogosok, és a kerékpárosokat is ide irányítják. A keskeny sávban, ami marad az úttest és a szerviz út között, fák, padok, kis vizes felületek kapnak helyet.

A kerékpárosok és gyalogosok biztonságos közlekedését fontosnak tartók szerint a több évtizedes tapasztalat és a közlekedésmérnökök véleménye egybecseng: a legrosszabb megoldás a bringások ráengedése a gyalogosforgalomra. A mi javaslatunk szerint a szerviz út helyett merőlegesen kell engedni ki- és behajtani a minimális helyi forgalmat, az úttest két oldalán egy-egy 100 cm széles kerékpársávot kell kialakítani, így 3,5 méterrel szélesebb lehet a sétány, és a legbiztonságosabb utat biztosítjuk a kerékpárral közlekedők részére a művház, a hivatal, a katolikus templom, a könyvtár és a Zimándy Iskola eléréséhez.  A kerékpársávok mellett 30 km/h-ás sebességkorlátozást kell bevezetni.

A beszélgetés első felében felborult a pálya: a hivatalos oldal 3:1 arányban kapott időt véleménye kifejtésére. Ez az arány a végére 2:1-re módosult. A terveket véleményező helyi tervtanácsban és a fórumon sem volt a hivatalos oldalon építő- vagy közlekedésmérnök. Építészek és tájépítészek alkottak véleményt az elképzelésekről. Ez meglepő, hiszen a kifogás, aminek megoldásáért 682 ember adta aláírását, közlekedéstervezési kérdés.

Meghallgattuk, hogy
–     a patakot nem lehet a felszínre hozni, mert 3-4 m széles teret venne el, és nem mindig van benne víz.
–    8 ezer gépjármű van a törökbálintiak birtokában, azokra is tekintettel kell lenni.
–    a kerékpáros fejlesztést is szívesen venné az Anna-hegyen és a Rudák-telepen a terület képviselője.
–    komoly mennyiség a 700 aláírás, komolyan kellene venni a civilek véleményét.
–    a kerékpáros sáv a legbiztonságosabb formája a forgalmas helyeken a bringázásnak.
–    a gyalogosok és kisgyerekesek közlekedését is szem előtt kellene taratani a tervezések során.
–    senki ellen nem szól az aláírásgyűjtés, hanem egy élhetőbb főutcáért történik mindez.
–    minden lehetséges fórumon az élhető kisváros kialakítását szorgalmazza a lakosság.
–    élhető egy település, ha sok zöld között lehet gyalog és kerékpárral ismerősökkel, családdal, barátokkal időt tölteni, békében, biztonságban.
–    az a célunk, hogy gyerekeink, kisgyerekes anyukák és nyugdíjasok is nyugodtan tudjanak kerékpározni egy biztonságos hálózaton.
–    a kerékpáros nyomhálózat elegendő a település nagy részén, de sávra van szükség a művháztól a Tutto Bici-ig és kerékpárútra van szükség a        Kápolnától Budaörsig a DEPO oldalán.
–    2012 óta 15 milliót költött a település kerékpáros ügyekre.
–    a szerviz útra terelik a kerékpáros forgalmat, itt nem lesz nagy kerékpározás.
–    abszurdum, hogy a Tükör hegyről nem lehet kisgyerekekkel biztonságban lekerékpározni a település központjába.
–    az egyik üzenete a 680 aláírásnak, hogy az emberek szeretnének érdemben beleszólni a beruházások alakulásába abban a fázisban, amikor még    van változtatási lehetőség.
–    akkor lesz élő a főutca, ha nem a közlekedő és parkoló autók foglalják el a hely 80%-át, hanem ha a parkolást belső parkolókban oldják meg, a teret pedig átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak, bútoroknak, szökőkutaknak, fasoroknak és más zöld felületeknek.
–    jó lenne, ha minél kevesebb betont terveznének a kialakítandó terekre, inkább kovácsolt vas és fa bútorok jelennének meg.
–    keverik a három fogalmat: kerékpár nyom egy forgalmi sávba felfestett jel, ami figyelmezteti az autósokat és javaslat a kerékpárosoknak;             kerékpársáv az úttesten szaggatott vagy folytonos vonallal elválasztott kerékpárosoknak szánt külön forgalmi sáv; kerékpárút az autós forgalomtól elválasztott önálló út kerékpárosok részére.
–    szükség lenne egy minden közlekedni szándékozó igényeit figyelembe vevő Fenntartható Városi Mobilitási Terv (SUMP) készítésére.
–    a kerékpársáv mellett 30-as sebességkorlátozást célszerű bevezetni.
–    minden tapasztalat szerint a legrosszabb megoldás a gyalogos és kerékpáros forgalmat egymásra vezetni, amit a közlekedéstervezők                     evidenciaként emlegetnek.
–    képviseleti demokráciában élünk, a választott képviselők felelőssége a döntés.
–    az érintett lakosság 30-40 évig fogja inni a levét a nem kellően körültekintő döntésnek, miközben már senki nem fog emlékezni arra, hogy kik voltak azok a néhány száz szavazattal megválasztott képviselők, akik 680 aláíró véleményét nem voltak hajlandóak figyelembe venni.
–    nem lehet a jogszabályok szerint a közterületeken parkolni, de óriási botrány lenne abból, ha ezt betartatná az önkormányzat.
–    a szakértők véleményét figyelembe fogja venni a testület.
–    ha ez így van, akkor minden rendben lesz, mert a szakemberek tudják, hogy a kerékpársáv a legbiztonságosabb az ilyen forgalmú utakon, ezzel     egybe vág 680 ember véleménye is, tehát ezek szerint minden rendben van a kérdés körül.
–    a kerékpáros koncepció is a szerviz útra képzelte a bringásokat.
–    a kerékpáros koncepció megírásakor (2012) még nem lehetett tudni, hogy átépítésre kerül az utca, a meglévő helyzet minimális beavatkozással      történő javítására törekedett, ezért szerepelt így a javaslatukban.
–    kevés csatornán hirdette meg a hivatal ezt az estét.
–    a polgármester nem engedélyezte Barna Zsolt hozzászólásához készült prezentáció levetítését. (sic!!!)
–    nincs közlekedési szakember a tervtanácsban, a felmerült kérés, javaslat pedig közlekedési jellegű, nem építészeti kérdés.
–    nyilvános WC-re is szükség lenne a főutcán valahol.
–    nem örülne egyetlen ház sem, ha elé nyilvános WC-t helyeznénk,
–    a rendszerváltás utáni években összefogás és haladás volt, majd 10-12 éves csöndesebb időszak következett, most újra pörögnek a dolgok.
–    153 millió Ft-ot nyert Törökbálint energetikai fejlesztésekre.
–    a polgármester órák sora alatt egyetlen kerékpárost sem látott egyik nap.
–    konkrétabb válaszokat szeretnének hallani a jelen lévők.
–    a kerékpáros közlekedést nem szórakozásból választják az emberek, hanem mert el szeretnének jutni biztonságosan, gyorsan egyik pontból a        másikba.
–    a testület és a hivatal mindig elősegítette a kerékpáros fejlesztéseket.
–    az elkészült tervvel az a baj, hogy egy másik, nem megfelelő koncepcióra készült.

Én azt éreztem, hogy elbizonytalanodott a hivatalos oldal egy része. Érdemes tovább nyomni az ügyet!!!

Fernengel András

Kapcsolódó

Vélemény, hozzászólás?