370 fát ültettünk el Törökbálinton

Ebben a vírussal terhelt évben is

A tavaszra csúszott ültetés során 40 db fát ültettünk el a hivatal, a városgondnokság és az egyesület szokásos együttműködésével a település belterületén. Ezeket a fákat, természetesen locsoltuk is a tavaszi aszályban és a nyári meleg hónapokban is.

De a Kerekdomb önállóan is „akciózott”. Az Auchan parkolójában elkezdett fásítást is folytattuk. Az áruházban vezetőváltás történt, de szerencsére az új vezetés ugyanolyan elkötelezett a növények telepítése mellett, mint az előző. Ott 40 fát pótoltunk és összesen mintegy 400 fát locsoltunk egész nyáron. Nagy szükségük van erre, mert a szinte teljesen aszfaltozott felszín nem engedi át, hanem elvezeti a csapadékvizet.

Tavasszal jelentkezett a Pilisi Parkerdő Budapesti Erdészete, hogy – gondolom, a vírus miatt nem tudták telepíteni, ezért – megmaradt 500 magoncuk, el tudjuk-e ültetni őket? 250-et mertünk bevállalni. Egy hét alatt földbe is került az összes, de sajnos a kétharmaduk nem indult fejlődésnek, valószínűleg már nem volt bennük élet az elültetéskor sem. Pedig ezeket is locsoltuk. Az elpusztult magoncok helyét az erdő aljáról földlabdával kiemelt, és az árnyék miatt 99%-ban pusztulásra ítélt élő magoncokkal pótoltuk a nyár és a koraősz heteiben. Mindezek eredményeként ma 310 pirinyó fácska várja, hogy kihajthasson tavasszal, és túlnő-je a környező gyomokat, erdővé alakítva a Levendulás elvadult gyümölcsöseinek maradványát. Az erdészet hektáronként 5-7 millióért vállalná ugyanezt…

A tavaszi aszály miatt már áprilistól elkezdtük a fák locsolását és 22 héten át végeztük a hét hét napján, a település kilenc körzetében. 80-an segítettek ebben, nem csak egyesületi tagok, hanem a tevékenységünk fontosságát megértő, egye-sületen kívüli segítők is. Az önkormányzat biztosította az autót, az utánfutót, a tar-tályt és a tűzcsapokra szerelt vízórákat, mi adtuk az élőmunkát. 22 héten át, heten-te 9 alkalommal, egyenként átlagosan 2,5 óra időtartamban. Ez közelíti az 500 órá-nyi munkát, amit még 2,5-tel meg kell szorozni, mert 2-3 fő dolgozott együtt. Ez 1200 óra feletti munkaráfordítást jelent!

Látszik is Törökbálinton 25 éves munkánk eredménye. Öröm kerékpározni vagy sétálni a településen, mert nincs olyan 100-200 méter, amit megtehetnénk anélkül, hogy ne látnánk idősebb-fiatalabb fákat, fasorokat, amiket mi ültettünk, neveltünk. Rajta van kezünk nyoma a település faállományán.

Novemberben folytatjuk az ültetést, jövőre a locsolást! Akinek kedve van csatlakozni ehhez az elkötelezett csapathoz, jelezze az info@kerekdomb.hu címen. Mert, ahogy Minarik Ede mondta:

Kell egy csapat!

Fernengel András

Kapcsolódó

Vélemény, hozzászólás?