A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

 

 

A Törökbálinti Önkormányzat 4/2003. (II. 25.) rendelete

a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos

hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról

 Törökbálint Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen módosított 1990. évi LXV. tv. 16. §. (1) bekezdésében, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt.) 23. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

 I. FEJEZET

 Általános rendelkezések

 

1. §

 Törökbálint Nagyközség Önkormányzata által szervezett közszolgáltatás kiterjed:

–       a közszolgáltatás a szolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényben, közterületen vagy az ingatlanon összegyűjtött és a szolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék elhelyezés céljából történő rendszeres elszállítására;

–       települési szilárd hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmény létesítésére és működtetésére;

–       évi két alkalommal végzett lomtalanításra;

–       a községben működő szelektív hulladékgyűjtő szigetek rendszeres ürítésére, a hasznosítható anyagok előkezelésére és azok értékesítésére.

 

2. §

 A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás Törökbálint Nagyközség (továbbiakban: Nagyközség) közigazgatási területére terjed ki.

 

3. §

 A Nagyközség közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetve kötelezett szolgáltató: az RWE Umwelt Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Részvénytársaság (a továbbiakban: Szolgáltató).

 

4. §

 fogalom-meghatározások

(1)     E rendelet alkalmazásában:

–   települési szilárd hulladék

a)       háztartási hulladék: az emberek mindennapi élete során a lakásokban, valamint a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben és a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein, valamint az intézményekben keletkező,

b)       közterületi hulladék: közforgalmú és zöldterületen keletkező,

c)       háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék: gazdasági vállalkozásoknál keletkező – külön jogszabályban meghatározott – veszélyesnek nem minősülő szilárd hulladék (213/2001. (XI.14.) Korm. rend. 3.§. a)

 –   nagydarabos hulladék: a településen a háztartásokból a közszolgáltatás keretébe nem tartozó, nem rendszeresen begyűjtött, a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedényzet méreteit meghaladó hulladék (16/2002. (IV.10.) EüM.r.2.§-a).

(2)     Az (1) bekezdésben foglaltakon túl e rendelet alkalmazásában a Hgt. 3. §-ában és a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI.14.) Korm. rendelet 3. §-ában foglalt fogalom-meghatározásokat kell figyelembe venni.

 

 

II. FEJEZET

Az ingatlantulajdonos és a Szolgáltató jogai, kötelezettségei valamint a

közszolgáltatás ellátásnak rendje

 

5. §

 (1)   A Nagyközség közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója (továbbiakban: ingatlantulajdonos) az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást az e rendeletben meghatározott módon köteles igénybe venni.

 (2) A közszolgáltatás igénybevételére újonnan kötelezetté váló ingatlantulajdonos köteles e tényt a szolgáltatónak 15 napon belül bejelenteni.

 

6. §

 Települési szilárd hulladék elhelyezése és ártalmatlanítása kizárólag a Tatabánya, Dubnik-völgyi, Vasvári Pál úton lévő Szolgáltató által működtetett telephelyen történhet.

 

7. §

 (1)     Az ingatlantulajdonos köteles igénybe venni

a.)    a települési szilárd hulladék rendszeres gyűjtésére, illetve elszállítására a szolgáltatás szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényt,

b.)    a gyűjtőedény űrtartalmát meghaladó mennyiségű alkalmi hulladék gyűjtésére a Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott, azonosító jelével ellátott gyűjtőeszközt (környezetbarát zsákot)

 (2)     A lakóövezetenként alkalmazható gyűjtőedényzet típusokat a 2. számú melléklet tartalmazza.

 (3)          Az ingatlantulajdonos a lakóövezetben alkalmazható gyűjtőedények közül azt a típust és olyan számban köteles igénybe venni, amellyel az ingatlanán keletkezett szilárd hulladék tárolása két ürítés között a környezet szennyezése nélkül megoldható.

A gyűjtőedény számának meghatározásánál a helyi életviszonyoknak megfelelő  hulladékmennyiséget kell alapul venni.

 (4)          Szolgáltatási szerződés csak teljes edényzetre köthető.

 

(5)     Amennyiben több (max. 5.) személy társul egy 110 literes gyűjtőedényre úgy a társulásban résztvevő személyek írásba foglalt nyilatkozatában megjelölt személy köteles szerződést kötni.

 8. §

 (1)          Szolgáltató köteles a 50-60-80-110-240 literes gyűjtőedényeket minimum hetente, az ennél nagyobb űrtartalmú edényeket minimum heti két alkalommal azonos időközönként üríteni.

(2)          Az ürítések napját és az esetleges módosításokat (továbbiakban: járatterv) a helyben szokásos módon legalább évenként közzé kell tenni. A járatterv tartalmazza a bel- és külterületi állandó lakossággal rendelkező területeket.

(2) Szolgáltató köteles a járattervet akkor is betartani, ha az ürítési nap munkaszüneti napra esik.

 (3)          Szolgáltató köteles a gyűjtőedényzet ürítését oly módon végezni, hogy az az ingatlantulajdonosok nyugalmát szükségtelenül ne zavarja.

 

9. §

 (1)     a)    Családi házas övezetben az ingatlantulajdonos a gyűjtőedényeket saját ingatlanán belül köteles tárolni.

                 A szolgáltatási szerződésben rögzített szállítási napot megelőző nap 18 órájától jogosult a közterületre úgy kihelyezni, hogy a szolgáltató számára hozzáférhető legyen és a közút (közterület) forgalmát ne akadályozza.

 b)        Külterületre kihelyezett konténerek az Önkormányzat által kijelölt közterületen tárolhatók.

 (2)          Szolgáltató a díjfizetés igazolására és az edényzet azonosítására évente matricát biztosít az ingatlan tulajdonosnak, melyet a szolgáltatást igénybe vevőnek az edényzetre kell felragasztania.

 (3)          Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedények tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról.

 (4)          A begyűjtés során keletkezett szennyeződés takarításáról a Szolgáltató köteles az ürítéssel egyidejűleg gondoskodni és a gyűjtőedények fedelét lecsukni.

 (5)          Szolgáltató a gyűjtőedények mellé szabálytalanul elhelyezett hulladékot is köteles – külön díjfizetés ellenében – elszállítani. Ha a különdíj fizetésére kötelezett személye nem állapítható meg, szolgáltató a számlát az Önkormányzatnak nyújtja be. A benyújtott számlát az Önkormányzat csak akkor fizeti meg a szolgáltatónak, ha két tanú nyilatkozatával igazolja, hogy a hulladék elhelyezője személyét megállapítani nem lehet.

 

10. §

 (1)          Szolgáltató évente két alkalommal megszervezi és lebonyolítja a lakossági lomtalanítást.

 (2)          A nagy darabos hulladékot (lomot) az ingatlantulajdonos a Szolgáltató által előzetesen megjelölt és a Törökbálint című önkormányzati hivatalos hírlevélben közzétett időpontban és helyre helyezheti ki elszállítás céljából. A Szolgáltató az adott területekről a kihelyezett lomot 2 napon belül szállítja el.

 (3)          Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy az a jármű és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

 (4)          A Szolgáltató a (2) és (3) bekezdésben foglalt előírásoktól eltérő módon, szabálytalanul elhelyezett nagydarabos hulladékot is köteles – külön díjfizetés ellenében – elszállítani.

 (5)          Az Önkormányzat a közszolgáltatóval közösen az újrahasznosítható települési hulladékok elkülönített gyűjtésére gyűjtőszigeteket hozott létre. A gyűjtőszigetekből a gyűjtött hulladékok ürítését, szállítását, továbbfeldolgozásra történő előkészítését és értékesítést a Szolgáltató végzi.

  

III. FEJEZET

 Szolgáltatásra vonatkozó szerződés

 11. §

 (1)          A Szolgáltató és az ingatlantulajdonos közötti szerződést írásban kell megkötni.

Tömbös beépítésű övezetben társasház esetén ingatlantulajdonoson a társasházközösséget kell érteni.

A társasházban működő üzlet tulajdonosa a szerződést külön, illetve a társasházközösséghez csatlakozva is megkötheti.

 (2)     A szilárd hulladék közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződésnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

2.1.    2.10 Szolgáltató adatai

          Megrendelő adatai:

          2.11. Magánszemély esetén:

          a)       név

          b)      cím

          2.12. Társasház esetén:

          a)       társasház neve, képviselője (a csatlakozó üzlettulajdonos vagy bérlő neve)  

          b)      cím

          c)       adószám

          d)      bankszámlaszám

          2.13. Cégbejegyzéssel rendelkező szervezet esetén:

          a)       név (képviselő)

          b)      cím

          c)       adószám

          d)      bankszámlaszám

          e)       cégjegyzékszám

2.2.    Szerződés tárgyát:

          a)       közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját

          b)      rendelkezésre bocsátott edény darabszámát és ürítési térfogatát

          c)       ürítési napot

          d)      teljesítés helyét

          e)       ürítési gyakoriságot

2.3.    Szolgáltatási díjat

          a)       díjtételt ÁFA nélkül edénytípusonként

          b)      fizetési határidőt és fizetési módot

          c)       hátralék esetén felszámítható kamat mértékét

2.4.    Számlázás módját

          a)       számla kibocsátás idejét

2.5.    Szolgáltatáshoz kapcsolódó információkat

          a)       megrendelő által közölt adatokat     

          b)      közszolgáltatás mértékét meghaladó, megrendelő igényéhez kapcsolódó esetleges többletszolgáltatásról és annak díjáról

          c)       díjfizetést igazoló matricáról

2.6.    Szolgáltatónál működtetett ügyfélszolgálat helyét és idejét

2.7.    Szerződés módosítás és felmondás feltételeit.

  

IV. FEJEZET

 Hulladékkezelési közszolgáltatási díj

 12. §

 (1)          Szolgáltató köteles évente november 15. napjáig költségelemzést tartalmazó javaslatot készíteni, amelyet a jegyző terjeszt a képviselő-testület elé.

A díjkalkulációs sémát jelen rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.

 (2)     a)    A közszolgáltatási díjat az Önkormányzat egyéves díjfizetési időszakra állapítja meg.

                 A díjfizetés kezdő időpontja január1.

 b)        Az önkormányzat által megállapított konkrét díjtételeket az 1. számú melléklet tartalmazza.

 

 (3)    Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatási díjat a szolgáltató részére – a teljesített közszolgáltatás alapján, számla ellenében – utólag köteles megfizetni.

          A közszolgáltatási díjat szolgáltató

a.)    magánszemély és társasház közösség esetén negyedévenként,

b.)    egyéb ingatlantulajdonos esetén havonta számlázza.

 (4) Az ingatlantulajdonosnak nem kell közszolgáltatási díjat fizetni azon az ingatlanon, amelyen legalább 3 hónapig senki sem tartózkodik, s emiatt azon hulladék sem keletkezik, feltéve, ha a szünetelésre vonatkozó írásbeli kérelmét annak megkezdése előtt legalább 30 nappal korábban a Szolgáltatóhoz eljuttatta.

 

Közszolgáltatással kapcsolatos kedvezmények a lakosság részére

 13. §

Gyűjtőedény igényléséhez

(1)   2003. máricus 15-ig kisebb gyűjtőedény igénylésére jogosultak azon ingatlantulajdonosok:

a.)    Térítés mentesen:  az egy vagy két fős háztartásban élők feltéve, ha ő maga vagy a családjában élő személy rokkantnyugdíjban, rendszeres szociális segélyben, kiegészítő családi pótlékban, rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban, átmeneti szociális segélyben részesül.

     b.) 25 %-os térítési díj fizetése ellenében, a három és négy fős háztartásban élők feltéve ha ő maga vagy a családjában élő személy rendszeres szociális segélyben, kiegészítő családi pótlékban, rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban, átmeneti szociális segélyben részesül.

    c.) 50 %-os térítési díj fizetése ellenében – e § (1) bekezdésének a.) pontjában felsorolt ellátások egyikében sem  részesülő – legfeljebb 4 fős háztartásban élők.

 (2) 2003. máricus 15-ig a 2. gyűjtőedény vásárlására kötelezett hat és ennél több fős háztartásban élők a 2. gyűjtőedény igénylésekor azt térítés mentesen kaphatják,  ha saját maguk vagy családjukban élő személy után:

– rendszeres szociális segélyben,

– kiegészítő családi pótlékban

– rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban,

–         átmeneti szociális segélyben részesülnek.

 (3) 2003. március 15-ig azon ingatlantulajdonos, aki 2. gyűjtőedény megvásárlására egyébként kötelezett (hat és ennél több fős háztartásban élő), és azt igényel az a gyűjtőedényért 50 %-os térítési díjat köteles fizetni.

 

14. §

 A közszolgáltatási díj általános mérséklése

(1) 2003. évben az önkormányzati támogatás mértékét az alábbi képlet alapján számolva kell megállapítani:

Az 1. számú melléklet szerint az alkalmazott edényzetre vonatkozó éves díj x 10 % x (5 fő –háztartástartásban lakók száma)

 Közszolgáltatási díj egyedi kérelemre történő mérséklése

(2) 2003 évben a közszolgáltatási díj átmeneti általános mérséklésen túli csökkentésére jogosult azon ingatlantulajdonos, ha az egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg:

a.)    egyszemélyes háztartás esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át,

b.)    kétszemélyes háztartás esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át,

c.)    három vagy ennél több személyes háztartás esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100 %-át,

(3) Az egyedi mérséklés mértéke maximum 50 %-os és kérelem benyújtásához kötött.

 Eljárási rendelkezések

 

15. §

 (1)     A közszolgáltatással kapcsolatos önkormányzati kedvezmények megállapítására irányuló kérelmeket Törökbálint Nagyközség Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálati Irodájában, illetve az Ügyvitelellátó Csoportnál lehet benyújtani. A gyűjtőedény igénylés benyújtási határideje: 2003. március 15. E határidő elmulasztása jogvesztő. A gyűjtőedény átvételének ideje: 2003. március 31.

(2)     A kérelem benyújtásakor csatolni kell az igénylő és a vele közös háztartásban élőknek a benyújtást közvetlenül megelőző 3 hónapra vonatkozó átlagjövedelmét tartalmazó igazolásokat.

(3)     Az önkormányzati kedvezmények megállapításáról az e rendeletben foglaltak és államigazgatási eljárás szabályai szerint a polgármester határoz.

  

V. FEJEZET

 SZABÁLYSÉRTÉSEK

 16. §

 A szabálysértésről szóló 1999. évi LXIX törvényben és végrehajtási rendeletében – (218/1999. (XII. 28.) Kormány rendeletben – meghatározott köztisztasági szabálysértésen túl szabálysértést  követ el és 30.000.-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki:

a.)    az 5. § foglalt közszolgáltatást nem, vagy nem e rendeletben meghatározott módon veszi igénybe és bejelentési kötelezettségének nem illetve nem a valóságnak megfelelően tesz eleget.

b.)    a szelektív hulladék gyűjtésére szolgáló helyen ott el nem helyezhető fajtájú hulladékot helyez el,

c.)    a hulladék elhelyezése során a környezetet szennyezi.

 

VI. FEJEZET

 

Vegyes és záró rendelkezések

 17. §

 (1)   Jelen rendelet 2003. március 1-én lép hatályba azzal, hogy a 13. § rendelkezései 14. § rendelkezései 2003. december 31-éig alkalmazhatók.

(2)   A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a lakossági szemétszállítás díjáról szóló 31/1999. (XII. 20.), a 24/2000. (X. 9.), 35/2000. (X. 31.) és a 42/2001. (XII. 20.) Ör.

 

Turai István                                                                                  Dorka Ágnes

polgármester                                                                                    jegyző

 

  1. 1.      számú melléklet a 4/2003. (II.25.) Ör. rendelethez

1. A közszolgáltatás éves áfá-val növelt díjai a lakosság saját gyűjtőedénye esetén:

  50 literes  edény   8.360.-Ft

  60 literes  edény   8.706.-Ft

  80 literes  edény   7.980.-Ft

110 literes  edény  10.515.-Ft

240 literes  edény  15.259.-Ft

80 literes zsák áfá-val növelt díja : 180.-Ft/db

  1. Közületektől alkalmankénti rendszerességgel végzett hulladékszállítás:

                             110 literes edény    332.-Ft/ürítés/db

                             240 literes edény    707.-Ft/ürítés/db

                             1,1 m3-es edény    3.283.-Ft/ürítés/db

                             4,4 m3-es edény  13.140.-Ft/ürítés/db

 

  1. Külterületi hulladékgyűjtés és szállítás:

                             1,1 m3-es edény    2.495.-Ft/ürítés/db

                              4,4 m3-es edény 11.825.-Ft/ürítés/db

 

  1. Konténerellátás:

                              1,1 m3-es edény  2.495.-Ft/ürítés/db

                              4,4 m3-es edény 13.139.-Ft/ürítés/db

 

5. Lomtalanítás: 2.230.-Ft/m3

2. számú melléklet a 4./2003. (II.25) Ör. rendelethez

Lakóövezetenként alkalmazható gyűjtőedényzet típusok:

Családi házas övezet:

  50 literes Kuka típusú edény

  60 literes Kuka típusú edény

80 literes Kuka típusú edény

110 literes Kuka típusú edény

240 literes Kuka típusú edény

Alkalmilag keletkező hulladék edényválasztéka:

1,1 m3-es konténer

4,4 m3-es konténer

40 literes zsák

Kiemelt területeken elhelyezhető gyűjtőedényzet:

A Nagyközség rendeletében felsorolt területeken állandó hulladékgyűjtésre csak a lakóövezetnek megfelelő edényzet alkalmazható.

3. számú melléklet a 4./2003. (II.25) Ör. rendelethez

 

DÍJKALKULÁCIÓS SÉMA

I.       HULLADÉKÁRTALMATLANÍTÁS KÖLTSÉGE (DEPÓ)

  1. Üzemeltetési, karbantartási költségek
  2. Beruházás kamatköltsége
  3. Rekultiváció költsége
  4. Monitorozás költsége
  5. Összes költség
  6. Nyereség
  7. Beszállított hulladék mennyisége tonnában
  8. Tonna ár
  9. Közszolgáltatásra igénybe vett edényzet liter összesen

10.  1 literre jutó költség

II.      SZÁLLÍTÁSI KÖLTSÉG

  1. Üzemeltetési, karbantartási költség
  2. Környezetvédelmi kiadások és ráfordítások
  3. Kiegészítő tevékenységek költsége (lomtalanítás)
  4. Összes költség
  5. Nyereség
  6. Közszolgáltatás mennyisége literben
  7. 1 literre jutó ár

III.    EDÉNYZET KÖLTSÉGE

  1. Üzemeltetési, karbantartási költség
  2. Pótlási költség
  3. Összes költség
  4. Nyereség
  5. 1 literre jutó edényzet költsége

IV.    SZELEKTÍV GYŰJTÉS KÖLTSÉGE

  1. Gyűjtés költsége
  2. Szállítás költsége
  3. Újrahasznosításra előkészítés költsége
  4. Összes költség
  5. Nyereség
  6. Le: értékesítés árbevétele
  7. Bevétellel csökkentett összeg
  8. 1 literre jutó költség

V.            1 LITERRE JUTÓ EGYSÉGÁR

 

 

Kapcsolódó

Vélemény, hozzászólás?